2013. április 23., kedd

DM-es vásárlásom

 A minap jártam a dm-ben anyukámmal, mert most volt időnk elmenni együtt vásárolgatni. Úgy mentem el, hogy vennem kell hajápoláshoz való dolgokat, valamint arcápolási termékek között is szétnézek, és majd eldöntöm, hogy éppen mire is szeretnék kiadni.

 Első utam az arcápolási polchoz vezetett és elkezdtem olvasgatni, hogy mi mire jó. Problémám igazán nincs a bőrömmel, csak az orromon és a szemöldökeim között lévő résszel vagy kifogásom. Mégpedig az, hogy nagyon sok mitesszer található itt. :( Nem tudtam dönteni a Garnier mitesszereltávolító arctonik/arctisztító  és a Balea mitesszer eltávolító tapasz között. Végül a szerencsés nyertes a tapasz lett, amit már tegnap este használatba is vettem. Használata egyszerű. Ha gondoljátok akkor rakhatok róla egy külön bejegyzést, amiben leírom hogyan kell használni és a tapasztalatokat is megosztom veletek.
 Második dolog amit vettem egy Alverde természetes és könnyű alapozó a 10-es színben minek neve Light Ivori. Szerencsém volt, ugyanis lehetőségem nyílt arra, hogy természetes fénynél vizsgálhattam meg fedését és tónusát is.  Pont a számomra megfelelő darabhoz nyúltam legelőször tehát így gondolkodás nélkül rakhattam be a kosaramba. Csak a kasszánál lepődtem meg, amikor közölték hogy szerencsém van, mert 50%-os kedvezményt kapok a termékre. Bár az okát, nem tudom, hogy miért. (netán lejárt volna- nem, a termék csomagolására sokkal későbbi időpont van írva. sérült lenne a kültakarója- az sem, mert alapozó vásárláskor alaposan átvizslatom, hogy ne legyen semmi baj a termékkel)
Következő dolog amit vettem egy szintén Alverde-s sampon, ami regeneráló sampon illetve korpásodás gátló. Nagyon örültem amikor megláttam a polcon a terméket, mert már korábban használtam ilyet, csak utána egy ideig nem láttam a polcokon :( DE! most végre a kezem közé került.
Következő termék a Balea szőke hajra való hajkondicionálója, ami szép fényt ad a hajnak, és könnyű kifésülhetőséget.


Írjátok meg nekem kommentben hogy miről szeretnétek bejegyzést, véleményt és ilyesmiket.